Komlósvölgy a neve a Szent Márton Hegye 1091-ben birtokolt völgyének. A pannonhalmi apátság oklevele, mely ezt a szót számunkra fenntartotta a magyarság komlóval élésének legrégibb írott emléke, egyúttal a Dunántúl magyar serfőzéséé is. Komlósvölgy névadója lehetett egy vadkomlóban gazdag, füzes, nyárfás patakmeder is, ahol a vad komló, a galagonya, a rakottya, vagy a csipkerózsa tüskés bokraira kúsztatta fel kacskaringós indáit, de lehetett az a «szelíd komló» is, melyet az erdélyi fejedelmek levelei emlegetnek.
A tudós, pennaforgató bencés páter nyilván nem tudta, hogy 1091-ben, a fenti oklevél írása idején ezt a növényt a környéken szláv közvetítéssel már ismerték. A magyarországi latin nyelvű okleveleinkben a 11. századtól kezdve ott van a komlóskertek neve. A korai középkori oklevelekben előforduló komlótermő helyek a tapasztalás szerint erre alkalmas szellős helyeken, a völgy szádjánál, a domb ormóján, a hegy málján vannak. Ami azt bizonyítja, hogy ezek nem vadkomlós patakpartok, hanem karóhoz kötözött kerttel kertelt, vagyis kerített helyek, komlóskertek voltak már a Szent László király uralkodását követő időkben is.
A magyar Komlóskertek nevei a 11-13. században: Komlóaszó, Komlósorom, Komlós, Komlómál, Komlósvölgy, Komlóskert, Komlószurdok néven szerepelnek és sok a Komlóspatak elnevezés is.
(Forrás: Borsodi Bevillaqua Béla: A magyar sörfőzés története)
