Egy vérbeli sörkedvelő a világot járva biztosan megkóstolja az adott ország vagy város specialitásait. Sőt, az igazán fanatikusok gyakran kifejezetten a folyékony nedűt keresve választanak úti célt. Csakhogy koránt sem biztos, hogy a mindenki által ismert és felkapott helyszíneken mérik a legjobb, felejthetetlen ízélményt nyújtó italokat. Fedezz fel a Sör mi többel 5 olyan európai nagyvárost, amelyekről nem biztos, hogy elsőre a nemes ital jutott az eszedbe. Cikksorozatunk mai részében a festői szépségű Brno kerül a terítékre!
A pontos idejét nem tudjuk, de sejtésünk szerint a múlt század kilencvenes éveiben alakult ki Magyarországon egyfajta cseh sörkultusz, amelynek folyományaként magyar turisták tízezrei indultak meg Csehország – elsősorban Prága felé –, hogy a sör forrásánál kóstoljanak bele a cseh remekekbe. A szocialista évtizedekben – miközben a háborút követően számolatlanul zártak be Csehszlovákiában sörfőzdéket – a cseh részen több mint ötven kisebb-nagyobb főzde ontotta a jobbnál jobb tízes (10°B), tizenkettes (12°B) barna és világos söröket. Csak az összehasonlítás kedvéért: ez a szám Magyarországon hét volt. A cseheknél nagyot nem lehetett tévedni, ritka alkalom volt az, ha az ember rossz sörbe futott bele, bárhol is járt Csehországban.
A cseh sörgyártás minden kétséget kizáróan világszínvonalú. Ez az alapvetés azonban nagyon sokáig csak a láger sörök vonatkozásában volt igaz, hiszen 1992-ig kellett várni ahhoz, hogy az első cseh főzésű búzasört a brnói Pegasban csapra verjék. Ebben a dologban kétségtelen a morva fővárost illeti az elsőség, amely szinte mindig csak másodikként kullog Prága mögött. Pedig Brno jóval közelebb fekszik Magyarországhoz és ez a rövid hétvégére kiruccanók számára nem közömbös, ahogy az sem, hogy ha nem is sokkal, de olcsóbb, mint Prága.
Brno nem szűkölködik sem kocsmákban, sem sörökben. Nemcsak a helyi nagy sörgyár, hanem a környékbeli regionális sörfőzdék, illetve a Csehországban is egyre inkább elszaporodó „mini-pivovarnak” hívott, jellemzően kétezer hektoliteres évi mennyiség alatt főzött kézműves sörök sokasága is megkóstolható. De ma már ott sem divat az alátétre vagy számolócédulára húzott, rovátkákkal nyilvántartott fogyasztás – azt már az adóhivatalhoz bekötött pénztárgépek tartják nyilván. A pincérek sem hozzák kérés nélkül a söröket, honnét is sejthetné, hogy épp mit inna a vendég, hiszen nem ritkán öt-hat féle sört is csapolnak. A fogyasztásban is megváltoztak az arányok, hosszú évtizedek után immár több sört isznak otthon a brnóiak, mint a vendéglátóhelyeken.
Kárpótlásként viszont remek új vendéglátóhelyek nyíltak, egyre gyakoribb az egyedi, modern kocsmabelső. Ezzel is alkalmazkodnak errefelé is az új trendekhez. Az természetes, hogy a városban és elővárosaiban működő tucatnyi „mini-pivovar” sörei több helyen is kaphatók, az igazi meglepetés azonban ezeknek a helyeknek, hogy nem csak cseh sört árusítanak. Természetesen nem nagyüzemi lágerekről van szó, hanem külföldi kraftokról. Nem is olyan régen, még elképzelhetetlen volt, hogy a csehek sört importáljanak. Manapság is némileg meglepő, hiszen Csehország a maga mintegy négyszáz kis sörfőzdéjével akár önellátó is lehetne. A hazai választék sem szegényes, és az általánostól eltérően a kézműves sörök között szép számmal találunk lágereket is, nemcsak ale-eket. Mindennek ellenére kialakult egy új, fiatalos fogyasztói réteg, aki igényli a külföldi különlegességeket és akár az extrém árakat is megfizeti értük.
Tekintve, hogy a négyszázezres nagyvárosban a rengeteg söröző akad – az állomás mögötti késdobálóktól a Zelená Kočka Piváriumig – mindenki megtalálja a kedvére valót. Ha városnéző sétára indulnak – hiszen a „Sárkányos háztól” a Szent Péter és Pál Katedrálison át a Špilberk (Spielberg) erődig rengeteg látványosság akad Brnóban – sem kell aggódniuk, hiszen rengeteg pihenőhely lesz útközben is, ahol elkortyolgathatnak egy-egy sört.
Szerző: Kovács Gábor
