Egy vérbeli sörkedvelő a világot járva biztosan megkóstolja az adott ország vagy város specialitásait. Sőt, az igazán fanatikusok gyakran kifejezetten a folyékony nedűt keresve választanak úti célt. Csakhogy koránt sem biztos, hogy a mindenki által ismert és felkapott helyszíneken mérik a legjobb, felejthetetlen ízélményt nyújtó italokat. Fedezz fel a Sör mi többel 5 olyan európai nagyvárost, amelyekről elsőre nem biztos, hogy eddig a nemes ital jutott az eszedbe. A mai úti célunk Oslo – ismerd meg a norvég főváros sörkultúráját!
Régóta Oslóé az a kétes dicsőség, hogy itt a legdrágább a sör a világon. Az olcsóbb helyeken már kilenc-tíz euróért, a borsosabb árakat szabókban akár tizenöt eurót is elkérnek egy sörért. Nem lehetetlen persze kicsivel kevesebbért sem sört kapni, de ahhoz a külső városrészek felé kell venni az irányt. Sörhöz jutni egyébként nem egyszerű dolog. A szupermarketekben csak a legfeljebb 4,75 százalék alkoholtartalmú söröket vehetjük meg. Ha ennél erősebb sörre vágyunk, akkor bizony el kell látogatnunk Vinmonopolet nevű állami üzletbe, ahol némileg szolidabb árakon juthatunk különféle szeszes italokhoz.
Norvégiában az egy főre számított sörfogyasztás alig haladja meg az ötven litert. Ebbe nem számítják bele, hogy ha norvégok olcsón akarnak sörhöz jutni, akkor átruccannak Dániába, vagy csempészárut vásárolnak, amiről az orosz halászhajók legénysége gondoskodik, akik egyes rossznyelvek szerint a norvég kikötőkben több sört adnak el, mint halat. Persze nem mindig volt ez így. A középkori Norvégiában gyakorlatilag minden háztartásban főztek sört, mert ennek elmulasztása akár száműzetéssel is járhatott. A sört szent italnak tekintették, olyannyira, hogy egyes történészek szerint, Innocent pápa 1490-ben engedélyezte egy norvég templomnak, hogy a szertartások során részben sört használjon.
Az otthoni sörfőzésnek köszönhetően évszázadokon keresztül a norvégok hihetetlen változatossággal készítettek söröket. Ennek vetettek véget a huszadik században, amikor betiltották az otthoni sörfőzést és bevezették az állami alkoholmonopóliumot, valamint az egekbe emelkedett az alkoholadó mértéke.
Ezek miatt a fogyasztás sokáig a piac kilencven százalékát a 4,75 százaléknál alacsonyabb alkoholtartalmú, relatíve olcsó láger sörök tették ki. Ezt nagyrészt a hazai sörgyárak állítják elő – például a legkülönlegesebb sörgyáruk, a sarkkörtől háromszáz kilométerre északra fekvő Tromsøi, ahol még sohasem szünetelt a termelés amiatt, hogy nem érkezett meg időben az alapanyag szállítmány. Számottevő – az elsősorban, dán, holland és német – import is.
Amint említettük, Norvégiában nagy hagyománya van a sörfőzésnek, így itt is sokan csatlakoztak a kraft – avagy a kézműves – mozgalomhoz, amit az sem akadályozott meg, hogy a szigorú szabályokat – például a teljes reklámtiltást és az alkoholfok korlátozását sem – még a kisüzemi sörfőzdék kedvéért sem enyhítették. Az első kis főzde Oslóban 2002-ben kezdte meg, sok-sok hivatali packázás után működését és manapság a városban már kéttucatnyi is üzemel.
Ha ma egy oslói kocsmába vezet az utunk, a helyzet radikális átalakulásának lehetünk tanúi. A vendéglátóhelyek, ha meg is tartották a norvég sörfőzésre annyira jellemző láger vonalat, ma már elképzelhetetlenek a közel kétszáz norvég kisüzem sörei nélkül, melyek az IPA-vonaltól a spontán erjesztésű savanyú sörökig tartanak.
Az egyik kraftfőző úgy véli, hogy az utóbbi négy-öt évben robbanásszerű változás állt be a piacon. Tisztában vannak azzal, hogy a dominancia a nagyüzemek kezében marad, épp ezért legfontosabbnak ízlésformáló munkájukat tartja. Azt, hogy ma már nagyon sokan tudatában vannak annak, hogy milyen sört isznak, kísérleteznek különböző fajtákkal és ízekkel, és sokan otthon maguk is megpróbálkoznak – ahogy ez egykor nagyon elterjedt volt az országban – az otthoni sörfőzéssel.
Szerző: Kovács Gábor
1 hozzászólás